
![]() |
![]() |
A Közoktatási törvény szerint "hátrányos helyzetű gyermek, tanuló:
az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett,
illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak. Ezen belül
halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akinek a törvényes
felügyeletét ellátó szülője legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott
tanulmányait fejezte be sikeresen, feltéve, hogy a szülő a gyermek, tanuló után
rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult, továbbá az a gyermek, az a tanuló,
akit tartós nevelésbe vettek."
A józsefvárosi iskolákban tanuló gyerekek egy része - a családi körülményeik,
a rossz szociális helyzetük miatt - hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetű.
Ezért a VIII. kerület iskoláiban dolgozó pedagógusok és a nevelő-oktató munkát
segítő intézmények közalkalmazottai az átlagosnál többet tesznek a nehéz sorsú
gyermekekért. A legfőbb pedagógiai cél: a hátrányos helyzetű tanulók, köztük
a halmozottan hátrányos helyzetűek esélykülönbségének a csökkentése. Ezen szakmai-pedagógiai
munka még sikeresebb végzése érdekében fogott össze, mai szóhasználattal konzorciumot
hozott létre - e cikk írójának a kezdeményezésére - egy Európai Uniós pályázaton
való sikeres pályázat érdekében a kerület három iskolája. Főpályázó: a Somogyi
Béla Utcai Általános Iskola, igazgató: Varga Sándor (a továbbiakban ellátja
a pályázattal kapcsolatos projektmenedzseri feladatokat). Konzorciumi partnerek:
Jókai Mór Általános Iskola, Vajda Péter Ének-zene Testnevelés Tagozatos Általános
Iskola.
A pályázat elkészítését megelőzően 2005. szeptember-december között mindhárom
intézmény szükségletfelmérést végzett, amely során kiderült, hogy a tanulók
átlagosan több mint 23% -a halmozottan hátrányos helyzetű és jogosult lenne
az együttnevelés kultúráját meghonosító, és a modern nevelési eszközökkel egyéni
segítséget nyújtó integrációs oktatásban való felkészítésre. A kérdőíves felmérés
során a szülők több mint 10%-a jelezte is, hogy erre igényt tartana.
A 417 oldalas, az intézmények életében első, nagy odafigyeléssel és 10 partner
intézmény támogatásával készült Európai Uniós pályázatot 2005. december 5-én
nyújtotta be Varga Sándor igazgató az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósághoz.
A Bíráló Bizottság javaslatára az Irányító Hatóság a támogató döntését a napokban
hozta meg. Eszerint: a konzorciumban szereplő három iskola összesen 14,4 millió
forint (intézményenként 4,8-4,8 millió forint) támogatást nyert a "Halmozottan
hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése" című Európai Uniós pályázaton.
Az elnyert támogatás megegyezik a pályázat keretében intézményenként elnyerhető
legmagasabb összeggel.
Támogatást nyert a projekt általános célja: a társadalmi integráció elősegítése,
a szegregációs jelenségek lehetőségeinek csökkentése a halmozottan hátrányos
helyzetű tanulók esélyegyenlőségének biztosítása érdekében. Támogatást kapott
az oktatástechnológiai modernizáció a pedagógusképzésen és a társadalmi környezet
bevonásán keresztül, amely révén a minőségi, egyénre szabott oktatás valósulhat
meg a "Somogyi"-ban, a "Jókai"-ban, a "Vajdá"-ban
és az említett iskolák példáján más intézményekben is.
A pályázat elnyerésével a három nevelőtestületből összesen 90 pedagógus Eu-s
támogatásból továbbképzéseken sajátítja el az integrált neveléshez szükséges
kompetenciákat. Többek között a hatékony tanuló megismerési technikákat; a különböző
szükségleteknek megfelelő fejlesztőprogramok készítésének és megvalósításának
módszereit; a differenciált tanulásszervezést és a különböző tanulásszervezési
módok párhuzamos alkalmazásának lehetőségeit a tanítási órán; a differenciált
fejlesztésnek megfelelő tananyag, taneszköz-kiválasztást és készítést; valamint
a differenciált értékelési eljárásokat.
Az önkormányzat az előző években - és ebben az évben is - jelentős összegeket,
több száz millió forintot fordít az iskolák karbantartására, felújítására és
szemléltető eszközökkel, különösen az informatikai eszközökkel való ellátásukra.
Most, az iskolai költségvetés mellett az elnyert Eu-s támogatásból történő beszerzésekkel
is gazdagodni fog az egyes intézmények taneszköz készlete, szemléltető eszköztára.
Új osztálytermi bútorok vásárlásával a tantermek alkalmasabbá válnak a korszerű
csoportmunkára. Korszerű, tanulóbarát iskolai környezet kialakítása válik lehetővé
elsősorban a jövő tanévben első osztályosok számára.
Értük, a jövő európai polgáraiért, a gyerekekért, az esélykülönbségük csökkentéséért
készült a nyertes pályázat.
A pályázók - intézményvezetők és tantestületek, támogatók és együttműködő intézmények,
szervezetek - igazán akkor érezhetik nyertesnek magukat, ha a két éves futamidejű
pályázat eredményeként is, a hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódása csökkenni
fog és tovább növekszik az érettségit adó középiskolákban továbbtanuló Józsefvárosi
diákok aránya.
Ennek reményében mond köszönetet a pályázat projektmenedzsere a pályázat készítésében
részt vevő szülőknek, közoktatási vezetőtársaknak, pedagógusoknak, önkormányzati
vezetőknek, képviselőknek, köztisztviselőknek, gyermekvédelmi, gyermekjóléti
közalkalmazottaknak, segítő foglalkozásúaknak és a civil szervezetek képviselőinek.
Egyben kérjük, igényeljük a hatékony együttműködést a pályázati célok megvalósítása
során is.
Budapest, 2006. október 19.
Varga Sándor
igazgató, (projektmenedzser)